SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
(Mt 28, 16-20)

Templomunk aktuális heti liturgikus rendje: LITURGIKUS REND

Ma a templomokban országosan a Szentföld javára gyűjtenek. A perselypénzt mi is erre a célra továbbítjuk az egyházmegye központjába. Mindenkinek hálásan köszönjük nagylelkű adományát!

Pénteken, június 4-én elsőpéntek lesz. Szokásos módon lesz szentségimádás a szentségi kápolnában a reggeli mise végétől az esti mise kezdetéig, majd este 8 és 9 óra között vezetett szentségimádás lesz a templomtérben, a Szent Mónika közösség közreműködésével.

Másnap, június 5-én, szombaton ismét szentségimádásra hívunk mindenkit a reggeli szentmise végétől egy órán át, fél 8 és fél 9 között. Így kapcsolódunk be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága által szervezett világméretű szentségimádásba. Kérjük, hogy aki részt vesz a szentségimádáson és meg tudja tenni, regisztrálja magát a corpusdomini.iec2020.hu oldalon.                 

Szombaton, június 5-én, de. fél 10 és 13 óra között plébániánk közösségeinek tanévzáró programja lesz a plébánián. A programban lesz imádság, fiataloknak és felnőtteknek szóló előadás, beszélgetés, valamint közös játék. A részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött: jelentkezni itt lehet: https://forms.gle/YScTy98XKy6PBqQd6. Szeretettel várunk mindenkit!

Ugyanezen a napon, június 5-én, szombaton este fél 6-tól elsőszombati rózsafüzért imádkozunk a templomban Erdő Péter bíboros atya vezetésével és a bérmálkozók közreműködésével. Ezt követően, az esti 6-os szentmise keretében bérmálás lesz templomunkban: a bíboros atya 18 testvérünkre fogja lehívni a Szentlelket, imádkozzunk értük!

Jövő vasárnap, június 6-án Úrnapja lesz, vagyis Krisztus testének és vérének az ünnepe. Templomunk hagyományaihoz híven, a 9-es szentmise után megtartjuk az úrnapi körmenetet. Kérjük, hogy aki tud, hozzon erre az alkalomra virágszirmokat, amiket a gyermekek szórhatnak majd az Oltáriszentségben haladó Jézus előtt. Kérjük azokat a testvéreket is, akik az úrnapi oltárokat szokták elkészíteni, hogy ezt az idén is tegyék meg. Előre is köszönjük szépen a segítséget!

Június 12-én, szombaton kirándulást szervezünk a ministránsoknak a Budai-hegységbe. Szeretettel hívunk minden ministránst! A találkozó reggel fél 9-kor lesz a templom előtt.

Június 13-án, vasárnap 9 órakor tartjuk templomunkban a tanévzáró „Te Deum” szentmisét. Ebben a szentmisében ministráns avatást is szeretnénk tartani azok részére, akik tavaly vagy tavaly előtt már elkezdtek felkészülni a ministrálásra, de a járvány miatt elmaradt az avatásuk. Kérjük, hogy közülük, akik szeretnék, hogy ministránssá legyenek avatva, jelentkezzenek a sekrestyében vagy Nyiri Gellértnél. Nekik az avatás előtti pénteken, június 11-én az esti mise után tartunk egy felkészítő alkalmat.               

Szeretettel várjuk a gyermekek és fiatalok jelentkezését a plébániai nyári táborokba:

Ministráns tábor Balatonföldváron június 21. hétfő és 24. csütörtök között 8 évnél idősebb ministránsok részére. Jelentkezni a sekrestyében lehet név és emailcím megadásával, vagy személyesen Nyiri Gellértnél.   

Plébániai napközis (otthon alvós) tábor június 28. hétfő és július 2. között, 7 évnél idősebb gyermekek részére. A programban lesz játék, sport, kirándulás, állatkert látogatás és még sok más izgalmas dolog. Jelentkezni június 13-a vasárnapig lehet a kitöltött jelentkezési lap leadásával. Várjuk azoknak az idősebb fiataloknak is a jelentkezését, akik szívesen segítenének a tábor lebonyolításában.
Jelentkezési lap 

A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye megbízásából a 2021-2022-es tanévben is indít kántorképző tanfolyamot. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók. Jelentkezési határidő: június 3. csütörtök.

Várjuk azok jelentkezését, akik részt szeretnének venni a szeptember 5 és 12 között megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főbb programjain: a nyitó szentmisén, a szombati Kossuth téri szentmisén és gyertyás vonuláson, illetve a záró pápai szentmisén, a Hősök terén szeptember 12-én, vasárnap fél 12-kor. Jelentkezni lehet a sekrestyében, vagy a kongresszus honlapján (https://www.iec2020.hu/hu/regisztracio).

A Szociális Testvérek Társasága július 13 és 18 között hivatástisztázó lelkigyakorlatot szervez fiatal nők számára Piliscsabán. Jelentkezni a 30/533-2840-as telefonszámon, vagy az [email protected] címen lehet.