Évközi 25. vasárnap

Templombúcsú, Teremtés Hete, Bízd Rá Magad, Szentségimádás, Tűz és Fény

Csütörtökön, szeptember 24-én lesz Szent Gellért püspök és vértanúnak, plébániánk védőszentjének az ünnepe. Ezen a napon templomunkban este ¼ 8-kor lesz az ünnepi szentmise, melyen espereskerületünk jelenlévő papjai koncelebrálnak. 17 órakor nem lesz szentmise!

Szintén csütörtökön, ünnepi megemlékezés lesz 10:30-kor Őrmezőn, a Szent Gellért kopjafánál, az Őrmezői Általános Iskola (Menyecske utca 2.) kertjében. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Jövő vasárnap, szeptember 27-én, 11 órakor tartjuk templomunk ünnepi búcsús szentmiséjét, amire mindenkit szeretettel hívunk és várunk! Közreműködik a Carmine Celebrat énekkar. A járványhelyzet miatt a szentmisét online is közvetítjük, amibe honlapunkon keresztül lehet majd bekapcsolódni. Szintén a járványhelyzet miatt idén sajnos a misét követő agapé és közös együttlét elmarad, de remélhetőleg így is szép és isteni kegyelmekben gazdag ünnep lesz ez mindannyiunk számára.

Szintén jövő vasárnap, az aznap kezdődő Teremtés Hetéhez kapcsolódva, du. 3 órai kezdettel Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának docense tart online előadást a teremtésvédelem fontosságáról. Regisztrálni az eseményre hétfőtől lehet honlapunkon.

 A Teremtés hete kapcsán plébániánk létrehozott egy adok-veszek facebook csoportot „Szent Gellért Plébánia Apró” néven azzal a céllal, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. Itt bővebben írtunk róla.

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajánlásával új honlapot hozott létre bizdramagad.hu címen, ami segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!    

A mai nappal a szentségimádások rendje a következőképpen változik templomunkban: a szentségi kápolna továbbra is nyitva lesz minden nap 8 és 18 óra között, zárt tabernákulummal, péntekenként viszont egész napos, ünnepélyes szentségimádást szeretnénk tartani kihelyezett Oltáriszentséggel, a reggeli szentmise utántól este 9 óráig. Ez péntekenként abban az esetben valósulhat meg, ha az előtte levő csütörtök estig betelik a hátsó asztalra kihelyezett lap, amelyen fél órás beosztásokkal, névvel és telefonszámmal fel lehet iratkozni szentségőrzésre. Bíztatunk mindenkit, hogy aki teheti, vállaljon a pénteki napok folyamán legalább fél óra szentségimádást, ezzel lehetővé téve, hogy hetente egy nap ki tudjuk helyezni az Oltáriszentséget.

A pénteki szentségimádásokon kívül vezetett, kb. fél órás szentségimádás lesz templomunkban minden kedden és csütörtökön az esti szentmise után, kedden Péter atya, csütörtökön pedig Börcsök Árpád diakónus vezetésével. Most csütörtökön – a búcsús mise miatt – ez az alkalom elmarad.

Előre hirdetjük, hogy szeptember 28-án, hétfőn este 7 órától Tűz és Fény dicsőítő szentségimádás lesz templomunkban, de most a járványhelyzet miatt sajnos csak a 65 éven aluliak részére és szigorúan előzetes regisztrációhoz kötve, hogy a nagy tömeget el lehessen kerülni. Regisztrálni a Cor et Lumen Christi közösség Facebook oldaláról elérhető oldalon lehet. A nem regisztrált testvéreket sajnos nem áll majd módunkban beengedni.